Ingatlanüzemeltetés: ahogy egyre inkább elér minket a valódi, téli időjárás, a közterületek rendszeres karbantartása és az évszakhoz kapcsolódó munkák elvégzése is állandó feladat. Ha valódi minőséget és érzékelhető eredményt szeretnénk, érdemes lehet szakértőkre bízni ezeket.
A mostani, fiatalabb generáció tagjai számára a tél talán már nem ugyanazt jelenti, mint amit 20-30 évvel ezelőtt, hiszen tény, hogy az időjárásváltozás egyértelmű jelei már nálunk is megmutatkoznak. Ez elsősorban egy alapvetően is melegebb klímával jár, aminek köszönhetően a korábban tapasztalható jelentős mínuszba hajló átlaghőmérséklet, illetve a jegesedés és a nagyobb havazások is ritkábban fordulnak elő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen eltűntek volna, így a téli időszak a közterületek állapotának szempontjából is jelentős kockázatokat jelent.
Elég lehet egy fagyos reggel, egy futó ónos eső vagy egy éjszaka alatt váratlanul lehulló, néhány centis hóréteg és a felületek máris csúszóssá, síkossá válnak, amik a járművek és gyalogosok számára is potenciális csúszás- és sérülésveszélyt jelentenek. Az utcákon és közutakon ennek persze megvannak a maguk felelősei, ahogy például magánházak és területek esetén a tulajdonos felelős a takarításért. Az irodaházak, ipari létesítmények vagy éppen üzletek környezetét azonban sokszor az ingatlanüzemeltetés keretében tartják karban, ami egy kifejezetten élhető konstrukciót jelent.
Télen az épületeken belül és azok környezetében is sok teendő várja az ingatlanüzemeltetésért felelős szakembereket, melyek többsége kifejezetten ehhez az évszakhoz kötődik. Előbbi esetben a fűtési rendszerek karbantartása és üzemeltetése a legfontosabb, de a közterületek kapcsán sokkal összetettebb, sokrétűbb feladatokról beszélhetünk. Az elsődleges ezek közül mindenképpen a felületek síkosságmentesítése, illetve a burkolatok megfelelő tisztítása, sózása vagy aktuálisan a hó eltakarítása.
E feladatok egyik legtrükkösebb része az, hogy általában ad hoc jelleggel van rájuk szükség, mikor az időjárás éppen szükségessé teszi ezt, így az ingatlanüzemeltetés lényegében folyamatos ügyeletben van, hogy a munkákat időben elvégezze és ebből a bérlők már csak azt vegyék észre, hogy tiszta és biztonságos területek várják őket. A feladatok részének tekinthető még a megfelelő szóróanyag-logisztika is, hiszen az említett eseti jellegből fakadóan ezeknek az anyagoknak mindig elérhetőnek és hozzáférhetőnek kell lenni, általában nagyobb mennyiségben, aminek biztosítása szintén az ingatlanüzemeltetés feladata. Az éves ütemterv és egy átgondolt szerződés persze erre is garanciát ad.

A választ mindenképpen érdemes két részre bontani, habár a kettő között jelentős átfedések mutatkoznak. Az ingatlanüzemeltetés szempontjából az átlátható és pontosan időzített tervezés és kivitelezés az elvégzett munka minősége és a vevői elégedettség szempontjából is fontos. Egy rutinos cég pontosan tisztában van vele, hogy az adott évszak és az épület adottságai milyen beosztásban igénylik az adott munkákat, emellett pedig természetesen az ad hoc jellegű feladatok elvégzésének is helyet kell hagyni. Az éves ütemtervnek köszönhetően pedig a téli időszakra is időben megtörténik a felkészülés, a helyzetek kezelése pedig gördülékeny lesz majd.
Az SLA vagyis a Szolgáltatási szint megállapodás pedig egy olyan szerződés, ami az ingatlanüzemeltetés feladatait, a szolgáltatás minőségét, elérhetőségét és felelősségét határozza meg, ami az ügyfelet és a szolgáltatót is egyaránt védi, illetve pontosan kijelöli azokat a működési kereteket, melyek bármikor számonkérhetők, de ezzel együtt tervezhetők és teljesíthetők. Az ingatlanüzemeltetés tehát a tél folyamán sem áll meg, hiszen ilyenkor is rengeteg feladat várja a szakembereket az ingatlanokon belül és azok körül is, ám a tervezettség és az átgondolt SLA problémamentes körülményeket teremt.
Válassza ki az önnek megfelelő szolgáltatást és 24 órán belül visszajelzünk ajánlatunkkal.